Tavaszi megújulás - Beszámoló Múzeumi Napról

A Múzeumi Nap címe: „Tavaszi megújulás”
Időpont: 2013. március 21. 12:00 – 16:00
Résztvevők: a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskola és diákotthona tanulói
Helyszín: Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei, Gutenberg terem

A délelőtt folyamán lezajlottak az előkészületek, délben már minden készen állt a gyermekek fogadására. Meg is érkeztek időben, így pontban tizenkét órakor elkezdődhetett a Múzeumi Nap.

A résztvevő harminc gyermek elfoglalta a helyét, és először meghallgatták a köszöntést és néhány rövid, az ő nyelvükön megfogalmazott gondolatot a Húsvét ünnepköréről Pocsainé Dr. Eperjesi Eszter múzeumigazgató asszony részéről.

A bevezető gondolatokat követően a múzeumi munkatárs tartott elő adást Húsvét jelentőségéről és ismertette az ünnep bibliai gyökereit, különös tekintettel a Peszahra és a Nagyhét eseményeire. Azt is meghallgatták a résztvevők, hogy az elmúlt évszázadok során és napjainkban a különféle felekezetek eltérő módon ünneplik ezt az ünnepet, mégis minden esetben ez az egyházak legfontosabb ünnepe, illetve ünnepköre.

Ezután elkezdődött Bálint Béla, a helyi zeneiskola igazgatójának előadása.

A tavaszi zene varázsáról adott elő élvezetes műsort a jelenlévő kisiskolásoknak, az ő életkori sajátosságaihoz igazítva azt, sok humorral és nevetéssel. Beszélt a Húsvét jelentőségéről, az ehhez kapcsolódó népszokásokról. Természetesen nem maradhatott el a közös éneklés sem, a

MRE énekeskönyvéből egy húsvéti éneket (R.É. 349) tanultak meg a résztvevők, legalább is akik még nem ismerték. Még locsolóversek is elhangzottak és néhány szép zenemű részletei is felcsendültek.

A délután további részében a gyermekek „ollóra kaptak”, és a jelenlévő múzeumi szakemberek, papír-restaurátor és textil-restaurátor vezetésével húsvéti díszeket, ajándéktárgyakat, húsvéti kosárkákat és egyebeket készítettek, amiket haza is vihettek. A nap végén még egy csokoládé nyuszit is kaptak ajándékba, aminek szintén nagyon örültek.

A szépen dekorált Gutenberg teremben zajlottak a programok, ahol egy vitrinben megtekinthették a gyerekek a múzeum legszebb hímes tojásait és húsvéti képeslapjait.

A délután során a tematikus programok szüneteiben a gyermekek, mézeskalácsot, csoki tojást, köles golyót és frissen készült gyümölcsteát is fogyaszthattak.

A Múzeumi Nap végén végzett, rögtönzött közvélemény-kutatás során száz százalékban nyilatkoztak úgy a résztvevő kisiskolások, hogy nagyon szívesen jönnének vissza hozzánk a múzeumba hasonló programra.

A projektünk harmadik múzeumi napját sikeresnek tekinthetjük, mivel a kitűzött céljainkat maradéktalanul elértük.