Azáltal, hogy a 18. század végén az addigi primarius diákok mellé egy professzort is kineveztek főkönyvtárnokká, egy új periódus kezdődött a könyvtár életében. Mindaddig ugyanis, amíg egy viszonylag kicsi, áttekinthető könyvállományt kellett rendben tartani, a szakszerűséget figyelmen kívül hagyó könyvtárnokoknak sem volt nagyobb gondjuk (a 19. századi egyleti könyvtárakat is diákok vezették!), amikor azonban már a könyvek mennyisége és minősége, a díszes, illetve régi, értékes könyvek karbantartása megkövetelte, szükség volt egy olyan tapasztalt irányítóra, aki külföldi tapasztalatai, illetve a tantárgyakhoz kapcsolódó szaktudása révén irányítani tudta a kölcsönzést, beszerzést és állománykarbantartást.
Ez az ember volt Szombathy János, akit 1783-ban neveztek ki a gyűjtemény főkönyvtárosának. 40 évig vezette a könyvtárat. A már említett Bibliotheca Hungarica állomány elkülönítésén és az állománykarbantartáson kívül érdeme, hogy nagyrészt neki is köszönheti a könyvtár, hogy olyan nagyszámú régi magyarországi nyomtatvány van az állományában. Gyűjtötte a hungaricumokat, gyűjtötte a régi értékes könyveket. A mendikáns diákokkal behozatta a vidéki lelkészlakokban lévő kéziratokat, imádságos könyveket, kalendáriumokat, stb.
Nemcsak a minőségében, a mennyiségben is jelentős változáson ment át a könyvtár Szombathy könyvtárnoksága alatt. Amíg a 18. század végén alig több, mint 4000 mű szerepelt az állományban, 1823-ra az alkotások száma meghaladta a 15 000-t. Nem véletlen, hogy Kazinczy így nyilatkozott róla halálakor: Soha még nem volt Patakon Professzor, kinek a Bibliotheca annyit köszönhetett volna, mint neki (Idézi: Szentimrei Mihály: A kollégium tudományos gyujteményei. In: A Sárospataki Református Kollégium története: Tanulmányok alapításának 450. Évfordulójára. 280. p.)
A 19. század első évtizedeiben a legnagyobb változást a könyvtár életében az hozta, hogy felépült a Pollack Mihály tervei alapján készült nagy könyvtárterem az Újkollégium vagy nagykollégium déli szárnyában. Az építés és a festés hosszú ideig tartott. A parkettázást (11 féle fából készült intarziás padló!) 1828-ban, a terem festését (Lintzbauer József kassai festő alkotását) 1834-re készítették el. Az állomány egy része, mintegy 25000 kötetnyi könyv ma is a teremkönyvtárban van elhelyezve méret és szakrend szerinti tagolásban. (Szentimrei Mihály: Sárospatak - Református Tudományos Gyűjtemény. Bp., 1984. [8-9.] )
1823-tól 1855-ig Somossi János volt a könyvtár főkönyvtárnoka. Megválasztásakor már külföldi akadémiát járt tudós ember volt, ismerte Bécs, Göttinga, Prága, Drezda, Weimar, Frankfurt-am-Main, stb. híres könyvtárait, könyvtárossága idején nagyobb változások mégsem történtek sem az állomány rendezésében. Erdélyi János így írt róla: Ha Szombathi szenvedélyesen kutatá és szerzé az ungaricákat, Somosi a theológiai műveltség és könyvek iránt volt előszeretettel. Hasonlóul gondjai alá adaték a főiskolai nyomda, és könyvesház (bibliopolium), majd hivatala után, a könyvvizsgálat korában, a protestáns vallásos könyvek elővizsgálata. (Erdélyi János: Somosi János életrajza, jellemzése. In: Sárospataki Füzetek 1864. 37.) Erdélyi szerint, aki nem sokkal utána utódja is lett a főkönyvtárnoki hivatás betöltésében, Somossi egy nyugodt, békés ember volt, öreg kort érve, mindenki által, ki ismérte, becsülve halt meg 1855-ben aug. 21.napján. Emlékét a sárospataki temetőben, hol annyi jeles alszik minden jegy nélkül, életéhez illő egyszerű emlékoszlop őrzi ezen egyszerű felírással: Somosi Jánosnak (Erdélyi János: Somosi János életrajza, jellemzése. In: Sárospataki Füzetek 1864. 47.)
Somossi János után egy rövid ideig, 1863-ig Soltész Ferenc volt a főkönyvtárnok, majd Erdélyi Jánost választották meg e hivatás betöltésére. Az ő rövid könyvtárnoksága idején, miután a 18. század végén, 19. század elején tartalmilag vált európai színvonalúvá a könyvtárállomány, végre a könyvtártudományi szempontjából is európai színvonalat ért el a gyűjtemény.
Sárospatakon 1853 körül egy helyrajzi és egy betűrendes kötetkatalógus készült, melyet az 1860-as évek derekáig használtak. Ekkor, Erdélyi János könyvtárnoksága alatt rendezték a könyvtárat, hasonló elv alapján, mint ahogy Debrecenben: szakok és méret szerint szétválogatva a dokumentumokat. Erdélyi meghatározott koncepció szerint látott a könyvtár rendezéséhez, mely ebben az esetben a könyvállomány rendezésén kívül a katalógusok átalakítását jelentette. Erdélyi ekkor a következő katalógusokat tartotta fontosnak: alapcímtár (Grund-Catalog); egyetemes címtár (General-Catalog); rendszeres címtár (szakosztályonként); helyi címtár (Local- vagy Standorts-Catalog); ezen kívül egyéb katalógusokat is ajánlott, pl. ősnyomtatvány-katalógust (az 1536-ig megjelent dokumentumok!!!), és a kézirat-katalógust. Ha összevetjük Toldy katalógus-rendszer elképzelésével, akkor látjuk, hogy Erdélyi egy az egyben átvette ezt.
Érdekes, hogy míg a 18. század második felétől Erdélyi működéséig a könyv mérete szerinti elrendezés volt a raktári rend Sárospatakon, ezt Erdélyi megváltoztatta. Erről így ír Könyvtárnoki jelentésében: Tanár társaim közűl azoknak, kik jelenvoltak a szünidő alatt, tanácsával, de a tudományos célnak is megfelelőleg, miután ugyis egyenként nézettek át a példányok, munkába vétetett a külön tudományszak szerinti berendezés oly formán, hogy tekintet nélkül nyelvre vagy időkorra, az egy szakba tartozó munkak együvé soroztattak, megtartván a mennyire lehet a nyelvek szerinti különbség annyiban, hogy görög, latin, angol stb művek egymáshoz közel essenek, a magyar elme szüleményei azonban egészen magokban állíttassanak fel. (Erdélyi János: Könyvtárnoki jelentés. Sárospatak, 1963. szeptember 11. Sárospataki Ref. Nagykönyvtár Kt. 1166. [1.]p.) Erdélyi reform-terveiből a szak szerinti elrendezés az egyedüli, melyet még meg tudott valósítani korai halála előtt, munkáját utódja, Szinyei Gerzson fejezte be.
Erdélyi halála után tehát Szinyei Gerzson vette át a főkönyvtárnoki hivatalt. Nem volt könnyű dolga. Erdélyi ugyan leírta a könyvtárrendezés elveit, neki is fogott a munkának, de befejezni már nem tudta, s Szinyeinek egy szinte áttekinthetetlen gyűjteményt kellett átvennie és rendeznie. Sokáig panaszolja, hogy a régi katalógusok az új tárolási rend miatt használhatatlanok, az újak félben vannak vagy nincsenek. Sajnos a rendezéssel várnia kellett még egy darabig, az iskola anyagi helyzete ugyanis nem engedte, hogy gyorsan anyagi támogatást nyújtsanak a könyvtárnoknak. Végül csak az 1870-es évek végén fogott hozzá akadémiai hallgatókkal rendbe tenni az állományt, bár gondot okozott az Erdélyi halála utáni új könyvek elhelyezése. Az Erdélyi által alkalmazott szakrendi tárolást nem bontotta meg, de az új könyveket már nem ebben a rendben helyezte el a polcokon, érkezési rendben tárolta. Négy év fáradságos munkája után végül elkészült a leltárkönyvbe írt helyrajzi katalógus (a 18. századi kötetkatalógusok utódja), illetve az alapcímtár, amely cédulakatalógus volt már, s amelybe a név- és cím besorolásán kívül egyes tárgyszavak is helyet kaphattak már.
1890-re készült el a müncheni rendszerű szakkatalógus, amelyet az első világháborúig használtak.
Szinyei egyszerűsített a raktári jelzeteken: a polc betűjele után következett a polcon elfoglalt helyét jelző sorszám.
Szinyei Gerzson nagyszabású és alapos munkáját jól mutatja, hogy a ma is használt névkatalógus alapjául mindmáig az őáltala készült katalógus szolgál.
Hozzászólások