Ha időleges retusálások után ismét a magyar irodalomnak az Erdélyitől és Sinkától Szentkuthyig végigrajzolható tablójára szeretnénk visszahelyezni Cs. Szabó Lászlót, a negyvenes években valahol középen, a Babits-tanítványok, Illyés Gyula, Halász Gábor és Szerb Antal között; Márai Sándor közelében lenne a helye. Kéznyújtásnyira Sárközi Györgytől és Szabó Lőrinchez, rálátással Németh Lászlóra és József Attilára, egy szemhunyorításnyira Tamási Árontól. Az esszéíró Halász Gábor, Szerb Antal, Hevesi András és a költő Sárközi György személyében Cs. Szabó pályatársait és barátait veszítette el a háború végére. Nemzedéki búcsúja 1946-ban a Két part c. esszékötetben a társaknak és a háború előtti kor jobb kilátásainak egyaránt szólt: a demokratikus és liberális polgári irodalom (Nyugat) és a népi mozgalom (Válasz) hagyományait, értékeit egyaránt vállaló nemzeti-liberális összefogás (Magyar Csillag) reményeit temette Cs. Szabó. Minőségelvű ember lévén, e korszak két költőjéről (József Attila, Szabó Lőrinc) már a Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetőjeként megérezte, hogy az ő verseikben fordult egyet a magyar költészet finom szerkezete: ez az irodalomtörténeti értékelés ma is helytálló. Márai kezdetben Cs. Szabó iránytűje és példája volt, bár később már nem várta tőle a kor nagy magyar regényét, és az emigrációban sem kerültek közel egymáshoz. Az, hogy Cs. Szabó korai írásaiban folyton reflektált Máraira, kettejük mélyebben és a személyesen túl kereshető rokonságát sejteti: egyaránt a (felvidéki-erdélyi) magyar polgár értelmiségi/író reprezentánsai voltak. Németh László prófétai lobogásával Cs. Szabó sohasem tudott azonosulni, de mind-kettejüknek jelentős szerep jutott a nemzedék formálásában, ezért gyakran kerültek vitába egymással. A magyarság szerepének európai megítéléséről - évtizedekig tartó viták után – végül rokon gondolatot konstruáltak: „egy népnél sem vagyunk alábbvalók. Önítéletünkben tartsunk ki mellette. Tud rólunk a világ annyit, amennyit: minél több, annál jobb, de mi elsősorban egymásért vagyunk” (Cs. Sz. L., 1979).
Illyés Gyula és Cs. Szabó László között amikális barátsággá izmosodott az a kölcsönös tisztelet, amely a harmincas évektől nemzedéki, olykor komoly fegyvertársi viszonyban tartotta őket.
Amikor a hazai irodalom fejedelmének tekintett Illyés lopva, szabadon felkereste az emigrációban élő Cs. Szabó Lászlót, a nyugati magyar irodalom vitán felül álló tekintélyét Londonban vagy máshol, mindig egy szét- és kettészakított kép összetartozó részeit illesztgették egybe tudatosan.
Ahogyan 1964 végén Bécsben, Cs. Szabó szerzői estjén a Palais Pálffyban egy függöny mögül kifelé fülelve végig ott ült Illyés, úgy figyelt a hazai magyar irodalom a független kintire, különösen 1956 után. Cs. Szabó László 1962-ben Hunok Nyugaton címmel írta meg közös, háború utáni emlékeiket kifejezve az „összetartozás-tudat” kölcsönösségét. A kedves gesztust a népi mozgalom neves író-publicistája, Szabó Zoltán, kettejük közös barátja kezdeményezte – így formált szerepekből sorsot a történelem.
Az emigrációs pályaszakasz képzeletbeli csoportfényképén ugyanis mindenképpen a londoni sorstárs és (még itthonról) barát, Szabó Zoltán állna közvetlenül Cs. Szabó mellett. Kiegyensúlyozott és kiegészítő szerepkörben ők ketten minden módon segítették a nagy-britanniai és a vonzáskörükben élő fiatal ötvenhatos pályatársakat, hogy olyan szellemi hazát teremthessenek maguk köré, amilyenről otthon álmodni se mertek, hiszen ők már a befogadó országbeli nemzedéktársakkal is osztozhattak a látóhatár tágasságán.
A hatvanas évek közepére folyóiratok működtetői és szerkesztői, az értelmiségi és ifjúsági körök, ill. tanulmányi napok és hetek szervezői alakították ki a magyar irodalom önálló intézményi kereteit Nyugaton. Ők (pl. Békés Gellért, Borbándi-Molnár, Méray-Enczi, Papp-Nagy, a Hollandiai Mikes Kelemen Kör és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem vezetői) és a szellemi értékeiket minden lehetséges fórumon a diaszpóra hasznára felmutató kiváló és tudós magyarok képeznék a nyugati magyar irodalom tablójának a hátterét: mint Kerényi Károly és a történészek (Iványi-Grünwald Béla, Deér István, Borsody I.), Hanák Tibor és papok-teológusok, egyetemi tanárok és magyarságkutatók. Cs. Szabó László közelében azok, akik elismerték két alaptételét: (1.) hogy egyetlen magyar irodalom van, amelybe kizárólag írásaival lép be valaki, és (2.) hogy a magyar kis nép, nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy hamis tudata legyen önmagáról.
A nyugati magyar irodalmi résztablóján a felsoroltak előterében az un. középnemzedék (Bikich, Csokits, Kibédi) és széles sávban az 56-osokból kinőtt nemzedék foglalna helyet: Czigány Lóránt, Siklós István, Sárközi Mátyás, Gömöri György, Horváth Elemér és András Sándor Amerikából, Karátson Endre és Albert Pál Párizsból, Ferdinandy György Puerto Ricoból, és a párizsi, az amerikai avantgarde-ok, mások: konzervatívok vagy kiszakadók. Nyugodt lélekkel odaállhatna a centrum közelébe Határ Győző az idősebbek közül, akivel nem voltak barátságban, de a nyelvzseni csodálatra késztette Cs. Szabót.
A nem magyar nyelven író liberális nemzedéktársak a történelemben-politikában jártas „Csét”; a nemzetközi hírű ókortörténész Kerényi, a művészettörténész Tolnay Károly és a BBC-beli író- és munkatársak az európai képzőművészeti és színházi kultúrában élenjáró esszéírót exponálnák. „Hungaromán” angol, francia és olasz írók-történészek, mint E.Macartney, Cushing, Gaschot vagy Santarcangeli és Folco Tempesti a kultúrák közvetítőjére utalnának a háttérből. És ha jobban megnéznénk, ekkor derülhetne ki, hogy ez a kép szintén csak egy részlet a magyar irodalomról.
Egyrészt további alakok hívhatók még elő körös-körül: erdélyiek (akiknek társaságában Cs. Szabó újra meg újra gyökereire érzett); hazaiak és felvidékiek, a Vajdaságból valók és Amerikába elszármazottak – életkorra és műfajra való tekintet nélkül. A hazaiak kézfogását nemcsak Tamási és Illyés és a régi tablóról megmaradt kortársak-barátok, hozzák. Baráti mosollyal Vas István és Weöres, Mészöly Miklós, az Újhold teljes csapata, élen Pilinszkyvel és Nemes Nagy Ágnessel; Csoóri Sándor, és mindazok a hazából, akik a minőségelvű, szuverén és teljes magyar irodalom folytonosságának őrzőjétől hitelesítést kap/hat/tak; még olyanok is, akikkel csupán a könyvek és a levelezés útján kötött ismeretséget Kazinczy és Batsányi késői londoni utóda.
Az biztos, hogy Cs. Szabó Lászlónak pontos helye van az egyetemes magyar irodalom virtuális kortablóján.
Budapest, 2001. július
Dr. Baranyai Katalin
Hozzászólások