Gyűjtemények - A Nagykönyvtár

Állomány

Profiljának kialakulásában döntő tényező volt, hogy az ország oktatás-, nevelés- és művelődéstörténetében számottevő iskolai könyvtárként gyűlt. Az állomány összetételét árnyalta a sok adományozó és hagyatékozó változatos érdeklődése és szemlélete.

Tervszerű szerzeményezési programját sokáig csak az iskola szükségletei határozták meg. A 18. század végétől azonban már nemcsak tükrözte az iskola szellemét és tudományos igényét, hanem annak tevékenységére alakító módon és serkentően hatott. Tudatosan törekedett a magyar nemzeti kultúra értékeinek, a felső-magyarországi tájak életének, történetének, irodalmának nyomtatott és kéziratos dokumentumai gyűjtésére és őrzésére. Bár mind a rég, mind az új természettudományos szakirodalomból is eléggé jó anyagot mondhat magáénak, mégis a gazdag hazai és külföldi protestáns teológiai és egyházi irodalom mellett az állomány nagyobb részét, 70-75%-át filozófiai, társadalomtudományi, művészeti, nyelvészeti, irodalomtudományi, földrajzi és történeti művek alkotják.
 
Katalógus
 
A Nagykönyvtár állományát egyelőre hagyományos, de jól használható nyilvántartó és feltáró apparátusai teszik kutathatóvá: helyrendi leltárkatalógus, betűrendes szerzői névkatalógus, bővítve a címekben szereplő személy- és földrajzi nevek külön céduláival, valamint egy ETO szakkatalógus. Az irodalomtörténeti tanulmánykötetekben és folyóiratokban található tanulmányok cédulái az írók és költők betűrendjében kerülnek berakásra.
 
Az 1990-es évek második felétől épül a Nagykönyvtár számítógépes katalógusa. Mivel a könyvtár elsődlegesen egyházi könyvtár, elsődlegesen a 2-es főcsoportba tartozó (vallási, egyházi munkák) számítógépes feldolgozása indult el. Jelenleg mintegy 40.000 rekord található ebben a katalógusban.
 
A Kézirattár
 
Anyagának helyrendi kötetkatalógusa és betűrendes szerzői névkatalógusa van. Hasonló az apparátusa a Kézirattár két önálló részlegének, az Analekta-tárnak és a Levelestárnak.
 
Folyóirattár
 
Önálló betűrendes, a meglévő évfolyamokat, számokat regisztráló címkatalógusa, az Iskolai Értesítők Számának szintén önálló földrajzi, ezen belül az évfolyamokat rögzítő iskolai névkatalógusa van.
 
Kisgyűjtemények
 
A Nagykönyvtár két kisgyűjteménye közül a Gyászjelentés-gyűjtemény a gazdagabb, nagyjából 20 ezer darabból álló anyaga a családnevek betűrendjében, dobozokban tárolódik. A nagyságrendben tárolt Térképtár egységeinek használatát betűrendes helyrendi, ezen belül időrendi cédulakatalógus segíti.
 
(Forrás: Szentimrei Mihály: A Sárospatak Református Kollégium Tudományos Gyűjteméynei. In: Könyvtári alapok a Miskolci Egyetem humán képzéséhez. Az egyetem fennállásának 260. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi tudományos konferencia könyvtári szekciójának előadásai. Miskolc- Egyetemváros. 1995. szeptember 8. Miskolc, ME Könyvtára, 1995. 79-97.)